Mitől függ a gynecomastia ár alakulása?

A gynecomastia ár sok más plasztikai beavatkozáshoz hasonlóan, rendszerint személyre szabottan alakul. Nem mindegy, milyen a kiindulási állapot, és milyen eredményt szeretne a páciens elérni. Éppen ezért nagyon fontos a személyes konzultáció, mely során mindezek szóba kerülnek. A tapasztalatok szerint az orvossal való első találkozás arról is dönt, hogy megvan-e irányába a szükséges bizalom. A vizsgálat és a személyes találkozó után történhet konkrét árkalkulálás, mely pontos összeget adhat az érdeklődő számára.

gynecomastia ár

Gynecomastia ár: mennyinél indul?

A gynecomastia ár 600-800 ezer forint környékén mozog. A beavatkozás során a feleslegessé vált bőr eltávolítása éppen úgy szükségessé válhat, mint a zsírleszívás és a férfias vonalak kialakítása, esetleg a mellbimbó kisebbítése. Érdemes arról is tájékozódni, hogy az altatást tartalmazza-e a megadott ár, valamint beleszámít-e a kórházi tartózkodás során zajló ellátás. Klinikától függően akár hotelszintű, prémium színvonalú ellátásban is része lehet a páciensnek, megkönnyítve ezzel a felépülés és megerősödés időszakát. De nézzük, egyáltalán kiknek van szükségük a beavatkozásra, és milyen eredmények várhatóak attól!

 

Gynecomastia: gyakori ok a súlyfelesleg

A genetika nagymértékben meghatározza külsőnket, és bizonyos izomtömeg növelő szteroidok is hatással vannak a hormonrendszerre. Tény azonban, hogy a szinte nőiesen megnagyobbodott férfi mellek gyakran a súlyfelesleg számlájára írhatóak. A probléma az vele, hogy nincs az a ruházat, ami elrejtené, ezért akár komoly önbizalomhiányt is okozhat. Nem véletlen, hogy a gynecomastia általában zsírleszívással társul. Ilyenkor egy néhány milliméteres metszésen keresztül történik meg a felesleges zsír eltávolítása. Sokszor előfordul, hogy ezt követően a bőr képes visszahúzódni, s a jövőben már csak a testsúly tartására érdemes odafigyelni.

Más a helyzet azonban akkor, ha a zsírleszívás nem elegendő, ilyenkor ugyanis a felesleges bőr eltávolítása is szükségessé válik. A megnagyobbodott mellbimbó is alakítható, hogy jobban passzoljon a férfias mellkashoz. Az altatásban végzett beavatkozás általában egy-másfél óra, mely után egy kompressziós mellény kerül a férfi mellkasra. Ez nem csak a bőr letapadását segíti elő, hanem ezzel együtt a gyógyulást is felgyorsítja. Fontos tudni, hogy ezt a gyógymellényt nem szabad levenni az első kötéscseréig, vagyis egy hétig. Ezt követően már a zuhanyozás idejére levehető az eszköz, de legalább másfél hónapig még mindenképpen viselni kell.

 

Nem mindegy, melyik klinikát választja!

A gynecomastia ár természetesen annak függvényeként is alakul, hogy melyik klinikát választja. A tapasztalatok szerint az ár a területen gyakran a minőséggel és a megbízhatósággal is egyet jelent. Érdemes tehát kritikus szemmel nézni a messze a piaci ár alatt dolgozó intézményeket. Ha mégis ilyennel találkoznánk, akkor előfordulhat, hogy a műtőhasználat, az altatás költségeit nem tüntetik fel, melyek egyébként több százezres tételt is kitehetnek.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az orvos irányába táplált bizalom és szimpátia nélkülözhetetlen ahhoz, hogy maximálisan biztonságban érezze magát a nagy napon. Klinikaválasztás során tehát az árakon túl az emberi hozzáállást és a teljes körű tájékoztatást is figyelje, ezek ugyanis közelebb vihetik a döntés meghozatalához.

gynecomastia előtte utána

A férfi mellkisebbítés, a zsírleszívás és a férfias kontúrok elérése ma már nem számít tabunak. Minden korábbinál több férfi fordul ilyen problémákkal plasztikai sebészhez, ezzel egy jobb életminőséget és nagyobb magabiztosságot megcélozva. A rutin eljárás árára érdemes úgy tekinteni, mint egy befektetésre, mely a kiegyensúlyozottabb jövőt alapozza meg.

 

Egyre többen érdeklődnek a férfi mellplasztika iránt!

A plasztikai beavatkozások kínálta lehetőségek között ma már a férfi mellplasztika is népszerűnek bizonyul. Nem véletlen, hiszen a nőiesen megnagyobbodott mellekkel rendelkező férfiak számára komoly pszichés problémát okozhat a jelenség. Leggyakrabban az elhízás számlájára írható a gond, de bizonyos hormonális változások következtében is kialakulhat az úgynevezett zsírmell. Jó hír azonban, hogy a plasztikai műtétek között már rég nem számít ismeretlennek a ginekomasztia, vagyis a férfi mellplasztika. Lássuk, mit érdemes tudni róla!

férfi mellplasztika

Mitől válhat szükségessé a férfi mellplasztika?

A ginekomasztia gyakran hormonzavar vagy súlyos elhízás esetén válik szükségessé. Nem ritka, hogy májbetegségek, bizonyos gyógyszerek vagy a testépítéshez használt étrend-kiegészítők mellékhatásaként jelentkezik a nőiesen megnövekedett mell. Mivel ez az érintett férfiak számára mind az öltözködésben, mind a hálószobában komoly problémákat okoz, ezért a plasztikai sebészet többféle eljárással is igyekszik a jelenség ellen tenni.

 

Hogyan történik a beavatkozás?

A férfi mellplasztikához használt módszert annak alapján választja meg a szakember, hogy milyen állapotban vannak a férfi mellek. A mirigyállomány mennyisége és a különféle mell elváltozások határozzák meg azt, hogy milyen fokú plasztikai eljárás hozhatja meg a kívánt végeredményt. Vannak, akiknél a zsírleszívás elegendőnek bizonyulhat, de a tapasztalatok szerint általában a mirigyállomány eltávolítása is szükséges. A műtét során a szakemberek mellkasi zsírleszívással és kontúrformálással is társítják az elvégzett műveletet, melyek kapcsán speciális bemetszéseket ejtenek. Fontos tudni, hogy ha a mellek lógnak, akkor mellfelvarrással is társítani kell a műtétet a kifogástalan végeredmény érdekében. Ennek megfelelően az eljárás altatásban végzett.

 

Mire lehet számítani a férfi mellplasztikát követően?

Érdemes tudni, hogy a férfi mellplasztika után szorító mellényt kell viselnie a páciensnek. Ez – hasonlóan a női mellplasztika után használt szorító melltartóhoz- a szövetek letapadását célozza. A beavatkozás nyomai nem fognak látszani, így nem kell tartani attól, hogy az látszani fog a későbbiekben. A műtét utáni izomlázra hasonlító fájdalom azonban nem kerülhető el. A megfelelő fájdalomcsillapítóval azonban gond nélkül enyhíthető az előforduló fájdalom. Véraláfutások, elszíneződések szintén várhatóak, de a heg alig észrevehetően meggyógyul majd. S hogy mennyi idő kell a teljes felépüléshez? Általában egy hónap, tapintásra pedig két hónap után nyeri el a végleges formát.

 

Milyen előnyökkel jár a férfi mellplasztika?

A megnagyobbodott mellekkel rendelkező férfiak pontosan tudják, milyen hátulütőkkel lehet számolni a hétköznapokban. A kidomborodó formák sajnos az öltözködéssel sem rejthetőek el. Sokan kerülik a fürdők, az úszás jelentette élményeket, de a hálószobában is kisebb önbizalommal rendelkeznek az érintettek. A tapasztalatok szerint az érintett férfiak úgy érzik, férfiasságukon esett csorba, és ez pszichés problémákat vonhat maga után. Nehézkessé válhat az ismerkedés, s így az egész életminőség romolhat. Mindezeknek búcsút lehet mondani a férfi mellplasztika segítségével. A gyógyulás viszonylag gyorsan történik, komoly fájdalmakra nem kell számítani a felépülés időszakában, így az altatásban végzett beavatkozás végleges segítséget jelent az érintettek számára.

férfi mellnagyobbítás

Természetesen nem feledkezhetünk meg az egészséges életmód fontosságáról, hiszen ezzel megelőzhető az ismételt elhízás és így a mellek megnagyobbodása. A megfelelő szakember segítségével garantáltan a kívánt végeredménnyel társul az eljárás. A visszakapott férfiúi önbecsülés pedig olyan pozitívum, amelyért megéri a rutin beavatkozásnak számító eljárás mellett letenni a voksot.

 

5 érv a felnőtt fogszabályozás mellett

Sokan érdeklődnek az iránt, hogy a legjobb fogszabályozás Budapest mely klinikáin érhető el? Mennyibe kerül majd, míg a kívánt végeredmény elérhetővé válik? Vajon mennyire kényelmetlen az eszköz viselése? S lehetséges mindezt láthatatlanul megoldani? A felnőtt fogszabályozás számos kérdést vet fel az érintettekben, akik gyakran éppen munkakörülményeik vagy félelmeik miatt nem vágnak bele a kezelési folyamatba. A tapasztalatok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a felnőttkorban elvégzett fogszabályozás akár másfél év alatt megadhatja az esztétikus fogsor minden előnyét. Nézzük, miért éri meg belevágni!

láthatatlan fogszabályozás

  1. Esztétikum és egészség

A fogszabályozásra nem csak, mint az esztétikus fogsor megteremtésének eszközére érdemes gondolni. Segítségével ugyanis elérhető a megfelelő szájhigiénia. A szabályosan álló fogakat egyszerű tisztítani, ellenben a torlódások, az egymásra dőlések megakadályozzák azt, hogy fogkefével vagy fogselyemmel sikerüljön maximális tisztítást elérni. Vannak, akik gyermekként nem esnek át a fogszabályozáson, de felnőttként sincs késő belevágni abba. A vonzó mosoly csak az egyik előnynek számít, de ami sokkal fontosabb ennél, az nem más, mint az optimális szájhigiénia és így a saját fogak akár egy életen át való megőrzése.

 

  1. Elkerülhető nehézségek

A szabálytalanul álló fogak, a közöttük levő rések vagy torlódások gyakran okoznak beszédzavart, ami felnőttként igen zavaró lehet, s akár a karrier alakulására is rányomhatja bélyegét. A szájápolási nehézségeken túl harapási rendellenességek lehetnek jelen, valamint a fogakat sem a megfelelő irányból éri a rágóerő, ami egyes területek korai szuvasodásához vezethet. A felnőttkori fogszabályozás arra is kiválóan alkalmas, hogy a lerakódások megelőzhetőek legyenek, így a fogkő is kevésbé jelenik meg.

  1. Akár láthatatlanul is lehetséges

Ma már elmondhatjuk, hogy a fogszabályozó készülék viselése abszolút trend. Ennek ellenére felnőttként sokan vannak, akik szeretnék elrejteni mások elől annak viselését. Egyes szakmákban, ahol a kommunikáción van a hangsúly, ez különösen fontos lehet. Természetesen a modern orvostudománynak már erre is van megoldása, mégpedig a láthatatlan fogszabályozó esetében. Ez az eszköz egy speciális műanyagból készül, amelyet időnként az átrendeződött fogsorhoz igazítva kell viselni, legalább 20-22 órán keresztül. Nagy előnye a hagyományos, rögzített készülékekkel szemben az, hogy étkezéskor kivehető és fogmosáskor is eltávolítható.

 

  1. Belső fogszabályozás

A fogszabályozás egy speciális formája a nyelv felőli oldalra rögzített készülék. Akik tehát nagyobb szabálytalanságokkal rendelkeznek, melyeken a láthatatlan, műanyag sínes megoldás nem tud segíteni, azok számára is elérhető, hogy tulajdonképpen ne legyen látható az eszköz, mégis korrigálja az a szabálytalanságokat. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyire kényelmetlen a belülről viselt készülék. Mivel a bracketek kisebbek, mint a külső íven rögzítettek, és szélei lekerekítettek, így a nyelv számára egyáltalán nem zavaróak azok. Bár a kezelés ilyen módon hosszabb ideig tarthat, mintha a hagyományos fogszabályozót választanánk, de sok esetben a kényelem és az esztétikum lényegesebb szempontok az időtartamnál.

 

  1. Rendszeres fogorvosi kontroll

A fogszabályozás során néhány hetente fogorvosi kontrollon kell részt venni, mely alkalmával a szakember a kialakult változásoknak megfelelően igazítja az eszközt egyéni adottságainkra. Ez egyúttal arra is kiválóan alkalmas, hogy a kezdődő fogkő, szuvasodás azonnal felismerhető legyen, s ilyen módon kezelhető már a kezdeti stádiumban.

legjobb fogszabályozás budapest

A felnőtt fogszabályozás mellett egyre többen döntenek, hiszen a vonzó megjelenés szerves részét képezi a szabályos fogsor. Nem ritka, hogy gyermekkor óta megélt pszichés gondoknak vet véget az, ha a tükörben végre a vágyott mosolyt látják a páciensek viszont. Bár rendszeres odafigyelést igényel a fogszabályozás, de hosszú távú előnyei messze meghaladják a ráfordított időt.

 

Milyen területei vannak a mellplasztikának?

Az alábbi sorokban a mellplasztika területeiről és a mellimplantátum fajták sokféleségéről olvashatnak, így a mellfelvarrásról, a  mellnagyobbításról, valamint a mellkisebbítésről.

Mellimplantátum fajták – szükség van rájuk?

Mellek felvarrása akkor kerülhet szóba, mint lehetőség, ha még nem ereszkedtek meg nagyon. Amennyiben súlyos megereszkedésről van szó, úgy már az eljárást nem alkalmazhatjuk, hiszen a bőr mérete is megváltozik. A mellfelvarrás során szövetkivételt nem alkalmazunk és a méretállományt is megtartjuk. A bőrköpeny kisebbítése a mellek felvarrása.

mellimplantátum fajták

Az erősen lógó, de kicsi mellek esetén kombinált műtéti eljárást alkalmazunk. Ilyenkor a mellfelvarrás mellett implantátumot is behelyezünk a minél természetesebb hatás elérése érdekében. A lehetséges mellimplantátum fajták kiválasztásában a plasztikai sebész tanácsát érdemes fontolóra venni, mert tapasztalata nagyban hozzájárul a végső sikerhez. Tapasztalt, évtizedes plasztikai sebészeket talál a PlasztikaSebészetBudapest.org weboldalon, akikben könnyű szívvel megbízhat.

Mitől ereszkednek meg a mellek?

A mellek általában szülést követően vagy gyors súlyváltozásnál ereszkednek meg. Elképzelhető, hogy pont a szoptatási időszak végére alakul ki teljes mértékben a megereszkedés, ezért ezt az időszakot mindenképpen érdemes kivárni. Amikor a mellek megereszkednek, egyben puhává is válnak és teljesen elveszítik feszességüket. A nyúlás a kötőszövetes tartószerkezet, a bőr és amellek megereszkedése mirigyállomány együttes elégtelenségére figyelmeztet bennünket. Ma már bebizonyosodott, hogy sportolással a mellek rugalmassága nem szerezhető vissza. Nem érdemes senkinek sem ezt az illúziót kergetnie. A korrekciós műtét során a sebészek eltávolítják a felesleges bőrt és az emlőállományt az eredeti helyére teszik vissza. Ezután rögzítik is azt, de odafigyelnek műtét közben arra is, hogy a bőr feszessége megfelelő legyen. A mellfelvarrást minden esetben altatásban végezzük.

Mellfelvarrás utáni hegek

mellnagyobbítás budapesten és környékénNehezebb helyzetben vagyunk, amikor a túl nagy mellek lógásának korrekciójáról beszélünk. Ilyenkor nem csak a mellek felvarrása történik meg, hanem a mellkisebbítés is megvalósul. Többféle metszési eljárással is dolgozunk.

  • Első metszési eljáráskor csak a bimbó udvaránál végzünk el egy bemetszést.
  • Második lehetőség, hogy az első eset alkalmazása mellett még egy függőleges bemetszést is ejt a sebész.
  • Harmadik lehetőség pedig az első kettő lehetőség mellett még egy vízszintes metszést is ejtenek. Ezt a sebészek egymás között T alakú metszésnek hívják.

A profi sebészkezek elengedhetetlenek

A műtét során nagyon fontos, hogy sebészeink arra is figyelnek, hogy a mellek a korrekció során a megfelelő magasságba kerüljenek és a mellbimbók is szimmetrikusan helyezkedjenek el. A kombinált mellplasztika műtét során lehetőség van a bimbóudvar méretének változtatására is, de ehhez előzetes megbeszélés szükséges.

Ma még kevés helyen alkalmazzák, de természetesen nálunk elérhető a rövid heggel járó mellfelvarrás is. A műtét hatalmas előnye, hogy kevésbé látható heget hagy maga után, de ez csak akkor alkalmazható, ha kicsi a bőrfelesleg, amelyet el kell távolítanunk. Minden korrekciós műtét esetén felszívódó varratokkal dolgozunk, így a gyógyulás folyamata is sokkal gyorsabb és egyszerűbb lesz. A műtétek végén speciális tapaszokat helyezünk el a műtött felületen, hiszen fontos, hogy a mellek súlya ne tudja feltépni a friss sebet és varratot. Az otthoni felépülésben ezek a tapaszok nagy segítséget nyújtanak majd.

Mellfelvarrás után gyógyulás

Mint minden műtét esetén, itt is nagyon fontos az utókezelés. A műtét utánmellplasztika területei egy éjszakát klinikán töltenek el pácienseink. Másnap az orvossal történt konzultációt követően hazatérhetnek otthonukba további lábadozásra. Másnap történik meg a drain-csövek eltávolítása is, valamint a seb újrakötözése és a seb ellenőrzése. Legközelebb varratszedésre kell befáradni klinikánkra, amely általában a műtétet követő 2. vagy 3. héten következik be. Otthonunkba visszatérve pár dologra nagyon oda kell majd figyelni. Ilyen például, hogy a sebet ne érje víz. Érdemes speciális melltartót beszerezni, amely stabilan tudja tartani a frissen műtött kebleket. Az ágyban lehetőleg tartózkodjunk a hason fekvéstől, pár hétre mindenki áttérhet a háton fekvésre a mihamarabbi gyógyulás érdekében. Minden sportolást kerülni kell egészen a második hónap végéig, és utána is csak fokozatosan lehet bevezetni újra a sportot az életünkbe. A gyógyulás időszakában érdemes a házimunkákat is óvatosan végezni, de az ablakpucolástól és a takarítástól tartózkodjunk.

Crohn-betegség receptek

A Crohn-betegség egy manapság egyre szélesebb körben diagnosztizált crohn betegség receptekbetegség, mely sajnos gyógyíthatatlan. A betegség a bélrendszert érinti, ahol krónikus gyulladást okoz. A pontos okai ismeretlenek, de a tünetek enyhítésében nagy szerepet játszik a diéta – melyet a crohn-betegség receptek alapján kell tartani  – és a megfelelő életmód.

A Crohn-betegség tünetei és diagnosztizálása

Igen kellemetlen tünet együttesekkel járhat a betegség. Ilyen például

  • a folyamatos hasmenés,
  • alhasi görcsök,
  • puffadás,
  • gyengeség,
  • fogyás,
  • tályogok,
  • sipolyok kialakulása

fáradt nőHa ezek közül valamelyik tünetet, vagy tüneteket megfigyeljük magunkon, akkor mindenképpen érdemes orvosi segítséget kérni és egy alapos kivizsgálás alá vetni magunkat. A szakember az anamnézis felvétele után valószínűleg labor és székletvizsgálatot javasol, mely nagyon sok problémát felfedhet, vagy akár egyértelműen kizárhat. Ha az értékek ezt alátámasztják, akkor további vizsgálatokkal próbálják a lehető legpontosabb diagnózist felállítani.

A gyógyulás kulcsa a diéta

A pontos, egyéni diagnózis nagyon fontos a kezelés megkezdéséhez, hiszen a gyógyszeres kezelés mellett a legfontosabb a megfelelő, személyre szabott diéta tartása. Ez nagyban megkönnyítheti a betegségben szenvedők életét, hiszen bizonyos ételcsoportok, alapanyagok elhagyásával jelentősen enyhülhetnek a Crohn-betegség okozta panaszaik. Ha tényleg egyéni igényeket kielégítő diétát szeretnénk magunknak, akkor mindenképpen érdemes felkeresni egy dietetikust, aki leleteink, gyógyszereink, anyagi lehetőségeink és ízlésünk szerint állítja össze a nekünk legmegfelelőbb étrendet.

Crohn-betegség receptek, diéta

Általánosságban elmondható, hogy Crohn-betegség diéta kerüli az alkoholt, a túl erős fűszerezést, a hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszereket és a magas rosttartalmat, hiszen ezek tovább ingerlik a gyulladt bélszakaszokat. Előnyben részesíti viszont a zsírszegény és a magas fehérjetartalmú ételeket. Mindenképpen minimum napi 3 liter folyadékot és napi többszöri kisebb Crohn-betegség receptekétkezést javasol. A dietetikus szakember nem csak az összetevőket segít kiválasztanunk, hanem az elkészítési módokat is. (Például nem ajánlott a rántott dolgok fogyasztása, ellenben a párolással és a főzéssel. Valamint nem tesz jót a tejfölös habarás vagy a zsíros rántás alkalmazása sem.)

Mileny ételek ajánlottak crohn betegeknek?

A fogyasztható ételek: alacsony crohn beteg diéta alapanyagokrosttartalmú zöldségek (például brokkoli, padlizsán, cukkini, uborka, paradicsom, répa, saláta, tökfélék…), jó minőségű felvágottak, pékáru, sovány sajtok, túró, kefir, joghurt, tészta, köles, rizs, pászka, tojás, sovány húsok, gyümölcsök (alma, banán, birsalma, barack…), tea, víz, cukormentes gyümölcslevek, koffeinmentes kávé, kókuszzsír, olíva olaj, zöldfűszerek.

  • Diétás rakott krumpli

A legtöbb étel egy kis odafigyeléssel és gyakorlással átalakítható a diétát tartó személyeknek megfelelőre. Például a magyar konyhában közkedvelt rakott krumpli is. Elég néhány összetevőt kicserélni és máris bátran fogyaszthatják a Crohnban szenvedők is.

Hozzávalók: krumpli, virsli (kolbász helyett), főtt tojás, natúr joghurt (tejföl helyett), sovány sajt, só, bors, ételízesítő

Elkészítés: A krumplit héjában, sós vízben megfőzzük, majd miután kihűlt lehúzzuk a héját és karikákra daraboljuk. Eközben a tojásokat is megfőzzük, pucoljuk és szintén karikázzuk. A jó minőségű virslit is felkarikázzuk. A joghurtot ízesítjük sóval, kevés borssal és ételízesítővel. Ezt a négy hozzávalót egy jénai tálba rétegezzük felváltva, majd a tetejét megszórjuk a reszelt sajttal. Sütőben a rakott krumplit összesütjük, amíg a sajt meg nem pirul a tetején.

  • Töltött tök recept

Hozzávalók: zsenge egész tök, sovány darált pulykahús, rizs, natúr joghurt, olíva olaj, só, bors, kapor

Elkészítés: A tököt előkészítjük, megmossuk, félbevágjuk, magjait kikanalazzuk. A pulykahúst kevés olajon megpirítjuk sóval, borssal, majd összekeverjük a majdnem készre főtt rizzsel. A tölteléket betöltjük a tökbe, meglocsoljuk a kaporral ízesített joghurttal. Sütőben addig sütjük, amíg a tök megpuhul.

töltött tök crohn betegeknek

A cikk megírásában segítségünkre volt a

Modern Dietetika – Dietetikus Tanácsadás
Budapest, József Attila utca 24. III. emelet, 1051
(30) 183 2323

Plasztikai műtétek

A mellnagyobbító műtét esetében az implantátum kerülhet a mellizomzat vagy a mellmirigy alá. A plasztikai műtétek függvényében változhat az elért hatás és a gyógyulási idő. Bár kétségtelen, hogy a mellizomzat alá ültetett implantátummal végzett beavatkozás hosszabb felépülési időt vesz igénybe, de a végeredmény általában sokkal látványosabb, mint a mellmirigy alá kerülő implantátum esetében.

A mellplasztika sikeressége nagyban múlik a műtét utáni időszakon

Természetesen a kívánt eredmény elérése érdekében az is fontos, hogy a műtétet követően hat hétig speciális kompressziós melltartó viselése szükséges, mely nem csak a gyógyulást segíti elő, de az implantátum megfelelő helyen történő rögzülése is elérhető így.

Mikor döntsünk mellnagyobbítás mellett?

Sok hölgy számára okoz gondot, hogy a két mell között méretbeli különbség mellnagyobbítás aszimmetria eseténtapasztalható. A mellnagyobbító műtét során a megfelelő méretű implantátumok kiválasztásával ez az aszimmetria is korrigálható. A szakemberek kifejezetten javasolni szokták a beavatkozást akkor, ha a páciensnek komoly önértékelési problémái vannak melleit illetően. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mellnagyobbításon átesett hölgyek magabiztosabbak a hétköznapok során, ami munkájukra és magánéletük alakulására is pozitív hatással van. A körülbelül egy-másfél órán keresztül tartó beavatkozást követően általában hat hét a felépülés időszaka, mely letelte után már a sportoláshoz is vissza lehet térni fokozatosan. Keresse Karvász Tamás főorvos urat a legjobb eredmény elérése érdekében!

A legnépszerűbb plasztikai beavatkozások

  1. Mellplasztika

S hogy mégis melyik ága bizonyul a leginkább keresettnek? A hölgyek körében évek óta nagyon sokan döntenek a mellnagyobbítás mellett, melyet egy bizonyos kor után előszeretettel kombinálnak mellfelvarrással, hiszen a gravitáció sajnos nyomot hagy a keblek állapotán.

2. Hasplasztika

Hasonlóképp kedvelt forma a hasplasztika beavatkozás, hiszen már viszonylag kevés túlsúly esetén is megmutatkoznak annak jelei a bőrön, a hasplasztika a súlyfelesleg ellenfogyást követően visszamaradt bőrrel pedig gyakorlatilag nincs mást tenni, mint a plasztikai sebészre bízni annak eltávolítását. Hasplasztika fórumokon is gyakran javasolják a szakemberek a zsírleszívást, amelyről azonban kevesen tudják, hogy inkább bizonyul az alakformálás, mintsem a fogyás eszközének. Abban az esetben tehát, ha jelentős súlyfeleslegtől szabadulna meg, inkább válassza a diétát és a rendszeres testmozgást. A zsírleszívással inkább lehetséges a centikben mérhető fogyás, mintsem a mérleg által mutatott súlycsökkenés, tehát például nyakplasztika igénye esetén alkalmazandó.